Ajánlat iroda- és társasházak részére

Ugyan az utóbbi időben a mobil telefonok háttérbe szorították a fix telepítésű hagyományos vezetékes (analóg és ISDN) telefonok, sőt az internetes protokollt alkalmazó VoIP telefonok használatát is, de létjogosultságuk a mai napig nem kérdőjelezhető meg. Míg egy irodaház elképzelhetetlen hagyományos telefonszám nélkül, addig a költségek szempontjából a VoIP telefonálás mindenki számára olcsóbb alternativát kínál a mobil hívások költségeihez képest.

De vajon miért lenne szüksége ehhez minden bérlőnek, vagy tulajdonosnak saját telefon előfizetésre?

Valójában semmi szükség rá, így megtakarítható a havi előfizetési díjak jelentős része. Ezen segíthet egy házi telefonközpont, mely elosztja a beérkező hívásokat.

Rögtön felmerül a kérdés, hogy akkor engem csak úgy tudnak hívni, ha ismerik a mellékem számát?

Nem, erre semmi szükség. Több megoldás is lehetséges, akár minden bérlőnek vagy lakónak saját telefonszáma lehet, esetleg több is, amit közvetlenül lehet hívni. Ugyanakkor a beszélgetési díjak jelentősen alacsonyabbak, mint a megszokottak, még a távolsági és nemzetközi hívásoké is. Az épületen, rendszeren belül a beszélgetések teljesen ingyenesek is lehetnek. A rendszeren belüli meghatározás szempontjából lényeges, hogy más, interneten keresztül elérhető helyek (pl. telephely) esetén lehetséges az ottani telefonok integrálása a rendszerbe helyi előfizetőként. Más megoldás szerint, melynek valójában egy irodaházban van létjogosultsága, az u.n. menűrendszerben való kiválasztása a hívott félnek. Sok bérlő esetén ez hosszadalmas lehet, így jellemzően az előbbi megoldás lehet a hatékonyabb.

Ugyanakkor lehetséges a kaputelefonok integrálása a rendszerbe, akár több belépési pontról, kaputól, akár videókaputelefonoké is, mindössze videótelefonálásra alkalmas készülékek szükségesek hozzá. Természetesen lehetséges az épületen belül videótelefonálni, sőt kimenőhívásként is. Persze ez utóbbihoz olyan szolgáltató szükséges, melynek hálózata ezt megengedi, illetve a hívott fél készüléke és szolgáltatója is képes kell legyen a szolgáltatás igénybevételére.

Ezen kívül lehetőség van konferencia beszélgetésre, a beszélgetések rögzítésére, hangüzenet hagyására, sőt annak e-mailként való továbbítására is. Iroda házak esetén lehetséges hivatali idők beállítása, amikor a hívásokat közvetlenül fogadják, míg azon kívül egy megadott számra továbbítják, esetleg hangrögzítőren lehetséges az üzenet hagyás.

Mindez a épület meglevő informatikai hálózatán képes működni (már amennyiben van).