Telefonálás ingyen?

asteriskAzt azért nem, de szinte. Ugyanis hosszú évekkel ezelőtt a telekommunikációba is betörtek az informatikai megoldások. Így ugyanazt az internet kapcsolatot tudjuk telefonálásra is használni, amivel a világhálón böngészünk. Sőt, gyakorlatilag telefonkészülék sem kell hozzá, hiszen a számítógépünk is megfelel erre a célra. De tovább megyek, a telefonközpontok is megváltoztak, ma már erre a célra is elegendő egy számítógép és egy szoftver.

Faxolni szeretne?

Akár küldeni, akár fogadni akar ez is megoldott ma már az informatikai világban anélkül, hogy telefax készülékre lenne szüksége. Számítógépen fogadhatja és arról küldheti el a faxot egy hagyományos telefax készülékre. Ehhez is mindössze egy számítógép, egy szkenner és szoftver szükséges.

Hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy az informatika megjelenésével a telekommunikáció jelentősen megváltozott. Ezt úgy kell érteni, hogy amit eddig a telekommunikációban hardver szintjén oldottak meg, azt manapság szoftverek fejlesztésével igyekeznek megvalósítani. Előnye, hogy a megoldás rugalmasan módosítható a felhasználói igényeknek megfelelően és mindezt a szoftver módosításával, ugyanazon hardver mellett. A hardver pedig nem más, mint a számítógép.

Ami a legfontosabb, nincs szükség hagyományos (analóg, ISDN) telefonvonalra és előfizetésre! Sőt, telefonkészülék sem kell hozzá.

Az alkalmazott megoldás egy teljes mértékben informatikai szabványon alapuló technológia, a Voice over IP (VoIP), azaz hangátvitel internet protokoll segítségével. Ez teszi alapvetően lehetővé, hogy az internethez való csatlakozásunkat telefonálásra használjuk. Így internet előfizetésünket több célra tudjuk használni, költsége megoszlik a felhasználások között és hatékonyabban tudjuk kihasználni.

Hogyan működik?

A felhasználó szempontjából ez mindössze azt jelenti, hogy egy kis program fut a számítógépen a háttérben és mikor hívják, vagy hívni szeretne valakit, ezt a programot kell előhívni. A telefonáláshoz hasonlóan itt is hívószámokat kell használni, amit persze nevesíteni lehet, mint a mobil telefonokon. Valószínűleg sokan ismerik a Skype szolgáltatásait, használatát így a VoIP használata nem lesz idegen.

Nem tudom használni a telefonkészülékemet?

De igen. Erre is van lehetőség, nem kötelező a telefonálás miatt egy számítógépet folyamatosan működtetni. Ahogy a mobil telefonokon is van Skype vagy VoIP alkalmazás, úgy léteznek olyan telefonkészülékek, melyek közvetlenül alkalmasak VoIP telefonálásra. Sőt, egy adapter segítségével a régi, analóg telefonkészülék is alkalmassá tehető erre a célra, bár az összes szolgáltatás ekkor sajnos általában nem használható ki.

Telefonközpont otthon vagy az irodában 

Mivel az egész technológia informatikai megoldásokon alapul, ma már mindenki számára megfizethető áron elérhető akár egy családi házban is. Hiszen a VoIP telefonközpont (IPPBX) megvalósítható egy routerben is, mellyel az internethez csatlakozunk vagy egy tetszőleges számítógéppel, akár kis fogyasztású mini-ITX megoldással is. Nagy megbízhatóságot igényelő esetekben célszerű szervert alkalmazni erre a feladatra, akár meglevő, más célra már használt eszközön, szerveren is futtatható az ehhez szükséges program.

Egy ilyen megoldás segítségével lehetővé válik a kaputelefon integrálása is a telefonközpontba. Ezáltal az épületben elhelyezett összes telefonkészülékről kezelhető a kaputelefon és a kapunyitás. Amennyiben videokaputelefont és videótelefonokat használunk, akkor még arra is van lehetőség, hogy lássuk ki áll a kapu előtt.

Lehetséges a lakás és a munkahely, vagy a telephelyek közötti telefonálás megvalósítása is szolgáltató igénybevétele nélkül. Így ezek a kapcsolatok ténylegesen ingyenesek lehetnek. Természetesen itt is lehetséges a videótelefonálás. Sőt, a telephelyek helyek egymástól földrajzilag teljesen eltérő helyen is lehetnek, más országban, de akár más kontinensen is.

Léteznek mobiltelefon alkalmazások is, melyekkel a mobiltelefon Wi-Fi használatával képes csatlakozni a VoIP telefonközponthoz, akár a világ másik részéről is és távolsági hívást bonyolítani helyi hívásként. Vállalkozások részére hasznos lehet a hangbemondásos menürendszer (IVR), mely közvetlenül irányíthatja a hívót a keresett személyhez. Emellett lehetőség van nappali és éjszakai szolgáltatások programozására is, sőt hangüzenetek hagyására és azok e-mail-ként való továbbítására is.

A bejövő és kimenő hívások folyamatosan naplózásra kerülnek, mely alapján a költségmegosztás folyamatosan megoldható a magán- és hivatali beszélgetések vonatkozásában. Sőt, egyes hívószámok és számmezők letiltható, ezzel megelőzve pl. az emelt díjas hívások költségeit.

A fax szolgáltatás sokkal egyszerűbbé válik, hiszen megoldható a Fax-to-Mail, melynek segítségével a bejövő faxok e-mail üzenetként érkeznek meg. Ez fordítva is igaz, mert a számítógépen beszkennelt dokumentumot Mail-to-Fax alkalmazás segítségével, mint e-mailt elküldve a címzett telefax készülékére faxüzenetként érkezik meg.

A szolgáltatások ezzel nem merülnek ki, hiszen a megszokott hívásátirányítás, konferencia hívás, stb. ugyanúgy használhatóak, mint más hagyományos rendszereknél is.

Bizonyára drága megoldás...

Nem. Ma már, mint említettem egy családi ház esetében is elérhető megoldásról beszélhetünk. A számítógép, hardver igénye nem nagy és elektromos fogyasztása is alacsony, egy kábel tv vagy műholdvevő set top box fogyasztásának megfelelő. Ha már meglevő eszközre telepítjük a szükséges szoftver, akkor ez nem jelent további fogyasztást.

Az alkalmazott asterisk IPPBX szoftverről pedig tudni kell, hogy alapvetően ingyenes, mindenki számára elérhető és használható megoldás. Az ezzel kapcsolatos egyetlen költség az ügyfél igényeinek megfelelő programozási feladat, illetve installáció.

Saját vállalkozásunk részére is ezt a megoldás használjuk, saját, más célra telepített szerverünk szolgáltatásainak bővítésével. Így nem jelentkezett a hardver vonatkozásában beruházási költség, már csak azért sem, mert a routerünk alkalmas volt a korábbi DECT telefonok VoIP adapterként való használatára.

Összehasonlításként a korábbi internetszolgáltatás, az ISDN telefon előfizetés, a beszélgetési díjak havonta 25-30 ezer Ft költséget jelentettek, míg a VoIP szolgáltatásra áttérést és az IPPBX üzembe-helyezését követően a megnövelt sávszélességű internet szolgáltatás és a VoIP előfizetés beszélgetési díjai nem érik el a 20 ezer Ft-ot havonta. Ebből látszik, hogy a havi megtakarítás 5-10 ezer Ft és megtérülési idővel nem kellett számolni, mert nem igényelt részünkről beruházást, hiszen meglévő szerverre telepítettük fel az IPPBX szoftvert.